2013. január 7., hétfő
Félek, hogy egy napon kisétálsz az életemből és nem hagysz mást nekem, csak óriási ürességet. Félek, hogy nem lesz kihez fordulnom, amikor problémám akad, hogy nem lesz kihez hozzábújnom, ha félek. Szívem egyszerűen megszakadna, ha abban a tudatban kellene élnem, hogy nem érinthetlek többet. Az, amikor hallhattam a hangod, megnyugvást jelentett számomra. Mellkasodon fekve éreztem az illatod, hallottam a szíved dobbanását. Annál nagyobb csodát még azelőtt sohasem éltem át. Nincs még egy olyan ember, akire ennyire nagy szükségem lenne. Nálad jobban senki sem ismer, bár még Te sem ismersz teljesen. De ha hagyod és türelmes leszel hozzám, amíg szép lassan megnyílok előtted, ígérem, hogy nem fogod megbánni. Nekem csak időre van szükségem. Úgy vélem, jelenleg nincs nálam boldogabb ember a Földön, és ezt Neked köszönhetem. Egyedül Neked. Nagyon szeretlek!
2013. január 6., vasárnap
2013. január 5., szombat
A legrosszabb az egészben, hogy mennyire emlékszek mindenre veled kapcsolatban. Emlékszek minden kis dologra, amik miatt magad voltál: a második nevedre, a szemed színére, arra az ostoba félmosolyra, ami akkor jelent meg az arcodon, amikor valami vicceset mondtam de próbáltál úgy tenni, mintha nem lett volna az, és emlékszem a bizonytalanságaidra. Emlékszem mindenre, amit nekem mondtál: a családodról, az életedről, arról, hogy mit szeretsz csinálni. Még a helyekre is emlékszem: hogy hol voltam, amikor először bevallottad, hogy tetszem neked, amikor megfogtad a kezem és megcsókoltál, és hogy hol voltam, amikor eldöntötted, hogy már nem akarsz velem lenni többet. Mindenre emlékszem, és talán ez az, amiért valójában sosem tudok továbblépni, mert nem tudom elfelejteni, hogy abban a pár hónapban, amíg törődtél velem, milyen jók voltak a dolgok.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)